Darren Shan - Kojaszan

Kicsit furcsán érzem magam, hogy egy ifjúsági könyvet mutatok be, de az a helyzet, hogy amint ezt elolvastam, újra gyerek lehetettem, ha csak egy kis időre is. A rohanó mindennapokban szükségünk van egy kis időt fordítani a nosztalgiára és a múltra. Felidézni a régi emlékeket. Ilyenkor már nyúlunk is a telefonért, hogy felhívjunk egy családtagot vagy barátot, hogy felfrissítsük a kapcsolatunkat. De ez így is van jól.

Szellemek... szellemek mindenütt

A történet ék egyszerű. A mese (mert ez egy mese, bárki bármit is mondjon) Japánban játszódik, egy kis falucskában, ahol a helybeli gyerekek legjobb elfoglaltsága, hogy a hídon túli temetőben játszanak. Persze ettől a temetőtől senki sem fél, de mikor leszáll az éj, a para gyorsan beköszönt és senki még csak a közelébe sem megy a hídnak, ami összeköti a falut az erdővel, mert ugyanis az tele van kísértetekkel. A változatosság kedvéért nem démonok vagy vámpírok próbálják levadászni az embereket. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mit keresnek a közelében az emberek? A válasz egyszerű. A szellemek nem mennek át a hídon, az emberek pedig természetesen nem mennek a temető közelébe éjjel. A szabály egyszerű, csak itt jön a képbe Kojaszan és az ő kishúga, Maiko. Az egyik este viszont Maiko (miért is ne) éjszaka kimegy a hídhoz és a szellemek elragadják. Kojaszannak össze kell szednie minden bátorságát, hogy megmentse a testvérét.

Csak ennyi?

Ez a könyv igazából piszokul rövid. Ez többek között abból fakad, hogy nem én voltam a fő célpontja ennek a történetnek. Bár meg kell, hogy mondjam, nagyon jól szórakoztam rajta. A nyelvezete nem különbözik Darren Shan más ifjúsági regényeitől. Az események megállíthatatlanul pörögnek. Sebes tempója mellett azért nem vált át Grimm-mesék színvonalba. A karakterek nem annyira két dimenziósak, mint egy átlag mesében. Kicsit árnyaltak, bár csak annyira, amennyire egy gyermeki elme megkövetel. A szellemek viszont nagyon mókásak voltak. Már ha lehet ezt mondani rájuk, mivel annak ellenére, hogy ez egy gyerek könyv, rendesen meg van benne a para-faktor. Igazából ezt egy gyerek nem fogja érezni, mert a leírása nem groteszk vagy bizarr, sokkal inkább egy kicsit nyomasztó. De ez elmondható a legtöbb Grimm-mese hangulatáról is.

Végkifejlet

Fuhhh... nem szeretnék spoileresen beszélni róla, ezért csak néhány szóban összefoglalnám. Hatásos. A megoldása a könyvnek nagyon meglepő és egyáltalán nem várható. Kimondottan egyedi. Pontosan olyan mint az élet, kicsit kiszámíthatatlan, de nagyon aranyos. Meg lehet kövezni, de a végén azért elmorzsoltam én is egy könnycseppet.

Váratlan tanulság

A könyv nagyon sok tanulságot tartalmaz. Meglepő módon elég sok mindennel foglalkozik annak ellenére, hogy ez egy kb. 120 (pontosan 125) oldalas mese. A főhőslány, Kojaszan egy végletekig különc gyerek, aki nehezen illeszkedik be a többi gyerek közé. Élénk fantáziával és egyedibb szemlélettel rendelkezik, mint vele egykorú társai. Szükség lenne több ilyen könyvre, mivel a 9-11 éves korú gyerekeknek tényleg nagyon nehéz lehet, ha kicsit kilógnak a sorból, viszont ez a könyv talán kicsit segíthet nekik, ha látják, nem kell olyannak lenniük, mint a többieknek. Ez nem baj, mivel szükség van rájuk és ne játsszák meg magukat. Szerintem aranyos konklúzió. A könyv másik fő mondanivalója a bátorság és kitartás. Ahogy Kojaszan egyre mélyebben bóklászik az erdőben és győzi le sorban a szellemeket, egyre tisztábban látja a célját. Remekül megfogalmazza, hogy honnan merítsen az ember erőt a folytatáshoz.

A tanulság tanulsága

Nekem is nehezemre esik kimondani, de mindezeken túl van még egy valami. Nem mehetünk el a „halál” fogalma mellett. És ez a legerősebb pontja a könyvnek. Pontosan ez miatt kell azt mondanom, hogy a könyv besorolása kicsit univerzális, mivel a történet a lehető legegyszerűbben és legszebben magyarázza el a halál és élet fogalmát. Játékosan, már-már gyermeki nyelven beszéli el, hogy a halál az életünk része. Elkerülhetetlenül bekövetkezik. De ez a rendje létünknek. Számomra nagyon meglepő volt ez, mert ilyesmivel még egyáltalán nem találkoztam.

Ez egy remek könyv. Gyerekeknek (úgy 10 éves kortól) egyenesen ajánlom, de csak az olyanoknak akik, már most elkezdték az érdeklődést a fantasy irányába vagy azoknak akik egy igencsak tanulságos történetre vágynak. Sajnos még így is sok felnőttet elrettent a borító és az alaptörténet. Mindenki nyugodjon meg, semmi szörnyű nincsen benne. Semmi rettenetes csak happy end... Lépjetek át minél többen azon a hídon és járjátok be az erdőt, megéri.