A világvége témáját számtalan formában feldolgozták már: filmen, könyvben, képregényben, sorozatban vagy akár videó játékokban. A tálalás természetesen mindig más és más. Van köztük ami drámaian és van ami, akár viccesen is kezelheti az alaptörténetet. De elgondolkodtam, miért is szeretjük ennyire végignézni, ahogy civilizációnk a földel lesz egyenlő. Mi motivál minket, hogy újra és újra átéljük a pusztulást és milliók elvesztését?

A világ pusztulása után egy új világ sarjad

A posztapokaliptikus világ eljövetelét számos dolog okozhatja. A legjellemzőbb, (amit szinte már unásig ismerünk) a kísérletekből fakadó katasztrófák. Nem véletlen, hogy ezek a történetek kéz a kézben járnak a zombis történetekkel. A megalomán gondolkodás produktuma mindig valami vírus vagy fertőzés lesz, a tisztességes honpolgárok nyáladzó, gügyögő agyzabáló katonává alakítása haláluk után... ha már máshogy hasznát nem vették nekik. Természetesen más is akad, nem kötelező leragadni ennél a kiváltó oknál, találni zömmel másokat is. Az atomkatasztrófa egy másik kedvelt fajtája a poszt világok megteremtésének vagy a környezteti katasztrófák. De persze láttunk már cifrábbat is, mint például majmok invázióját, repülő csészealjakat támadni vagy akár számítógép lázadást is. Mondjuk az utóbbitól jelen pillanatban is rettegek. Nem szeretném, hogy a monitor minden figyelmeztetés nélkül lefejeljen.

Egyedül vagy csapatban?

Ha már megtörtént a baj, jogosan merül fel a kérdés, hogy egyedül vagy csapatban jobb átvészelni a kegyetlen, elkövetkező időket. Mindennek természetesen megvannak előnyei és hátrányai is. Több ismerősömmel filozofáltunk már el ezen sörözések alkalmával és mindig érdekes következtetésre jutunk, hiszen egyértelműen nem tudjuk eldönteni melyik a legjobb mód a túlélésre. Tegyük fel, hogy egyedül rójuk a kihalt utcákat. Ha ránk tör egy zombihorda csak a saját bőrünket kell menteni, nincs felelősségünk másokkal szemben. Persze, csapatban kószálva hasonló szituáció esetén mindig van valaki aki kihúzni minket a pácból. Ez a csapatmunka előnye: képesek vagytok erősek lenni. De ha beüt a baj, muszáj végignézni társunk haláltusáját. Ilyen egyedül soha nem történhet meg. Az készleteidet sem kell megosztani mással és nem is kell ébren aludnod azon morfondírozva, hogy mikor árul el az egyik társad. Főleg, ha megharapták és „elfelejt” erről szólni. TIPIKUS! Előnye-hátránya mindennek van, de minden ilyen beszélgetés vége az lesz: „Na, majd meglátjuk, ha eljön a Z-nap!”

A kötelező dráma

Lehet mondani, hogy ha egyet láttál, akkor mindet láttad. Szerencsére ez nem igaz. A dráma az, ami leginkább dominál ezeknél a műveknél. Akár egy haláleset, vagy csak félre sikerült akció. Engem leginkább a személyes drámák indítanak meg. Végignézni, ahogy egy erős jellem hogyan változik meg és alakul át valami mássá, amit megkövetel tőle a túlélés. Az áldozatok amiket meg kell hoznia, de mindezek mellett meg akarja őrizni józan eszét és egyéni erkölcsi nézeteit. Érdekes, amint átalakul a szereplők környezete és annak értéke. Ha felemelnek és megcsodálnak mondjuk egy könyvet, nem csak egy könyvet fognak látni. Ezek az egyszerű tárgyak képviselik a veszteségüket, mint egyéni, mint globális értelemben is. Természetesen ott van még a keményebb kérdés: a gyerekek. Az egy dolog, hogy egy szereplőnek meg kell küzdenie önnön értékrendszerének változásával, de a gyerekek már itt szocializálódnak. Ők már teljesen máshogy látják a világot, hiszen nekik nem kellett átélniük egy eszme, egy álom, egy világ elvesztését.

Otthon, édes otthon

Sokan imádják ezeket a sztorikat. De tulajdonképpen mi is az amit szeretünk bennük? A válasz egyszerű. Azért, hogy elkerüljük a mindennapokat... a lehető legextrémebb módon. Nézzen mindenki őszintén magába. Szeretnénk hősök lenni. Mindenki szeretne az lenni és egy ilyen világban, nem olyan nehéz. Levetkőzzük a múltunkat, bárki lehet belőlünk. Amint lekerül a nyakkendő, azonnal átválthatunk élőhalott-csépelő szuperhőssé, kalandorrá, megmentővé. A korábbi életünk megszűnik létezni, ami hatalmas megkönnyebbülésnek élhetünk meg. Nincs több számla, nincs több telefoncsörgés, sőt még wi-fi sincs Az élet maga lesz a kaland és egy vacsora elkészítése is lélegzetelállító kalandba torkolhat. A világ pusztulásának köszönhetően megszűnnek a törvények, így a felelősség is eltűnik és amint elül a por, amint a túlélők megteszik a lehetetlent is: a jutalmuk, egy új világ teremtése. Saját képükre, szabályaik szerint alkothatják meg a jövő társadalmát, ami szilárdabb és erősebb lehet a mostaninál.

Szerény véleményem szerint, elbújni a világ elől, a világ végén lehet a leginkább... vagy egy zombi háta mögött. Tartalmas és izgalmas történetek alakulhatnak ki egy hétköznapi cselekedetből is. Ha még nem olvastatok ilyen történetet, válasszatok egyet! Szeretni fogjátok.

Már csak egy kérdés maradt: Egyedül vagy csapatban? Te hogy vágnál neki?