Hannu Rajaniemi – Fraktálherceg

Eljött a folytatás ideje. Elég sokáig halogattam a dolgot, mivel van egyfajta fenntartásom a folytatásokkal kapcsolatban. Az utóbbi időben felütötte a fejét a young adult gépezet és a „folytatás” szó kissé megcsorbulva és mutálódva kezd beépülni a köztudatba, mint egy újfajta pénzcsináló manufaktúra. Manapság felmerül az emberben az a kérdés, hogy van-e létjogosultsága a folytatásoknak? Bevallom, ha egy történet, könyv vagy film címe mellé odabiggyesztik a kettes vagy a hármas számot, már igen komoly fenntartásokkal ülök le elé. Hiszen régen, mondjuk a A gyűrűk Ura esetében még lehetett beszélni teljes értékű sorozatról, de a mai világban van még esély arra, hogy megjelenjen egy-egy egyedi sorozat, amit nem a pénz, hanem a kreativitás szült?

Resume game

A történet pontosan onnan folytatódik, ahol az első kötet lezárult. Jean és Mieli a Perhonen fedélzetén haladnak az űrben, miközben a mestertolvaj azon ügyeskedik, hogy feltárja a Schrödinger-dobozt, ami erősen köthető elveszett emlékeihez. Az idő, mint mindig, szorít. Nyomukban a Vadász, aminek az egyetlen feladata, hogy felkutassa a tolvajt és végezzen vele.

Select a new Arena

A doboz felnyitása csak újabb kérdéseket vet fel, így az úti cél a Föld, és hogy igazán pontos legyek, az utolsó város, Szirr. Megmondom őszintén ettől féltem a leginkább a könyvvel kapcsolatban. A Kvantumtolvajban bemutatott marsi technológia egyszerűen lenyűgözött. Rendesen ki volt találva, piszkosul jó volt görbe tükrön keresztül nézni a mai facebook és google társadalom kialakulását és mindennapjait. Ezzel szemben, itt Rajaniemi (majdnem) mindent nullázott és felépítette egy teljesen új civilizációt az elsivatagosodott világunk közepén.

Lesz itt a repülőszőnyegtől kezdve a dzsinneken át, egészen az égig érő palotáig minden. A végeláthatatlan mesék és történetek hazája, ahol a Neveknek ereje van. Pont mint egy mesében. És meglepően jól működik. A cyberpunk technológia és a mágia világa valahogy tökélesen elfér ezen a helyen.

Az első részhez hasonlóan, itt is két szálon fognak futni az események. Az egyik a már jól (?) ismert Jean, míg új szereplőként Tavaddud fog megjelenni, aki olyan, mintha az Ezer egy éjszaka meséiből szalajtottak volna. A sivatagot uraló káoszkóddal fertőzött embereken nem sokan segítenek, de Tavaddud közéjük tartozik. Mint mindenkinek, neki is vannak titkai, így joggal keríti hatalmába a félelem, mikor a Szobornoszt egy felügyelőt küld a Földre.

Eleinte nagyon fintorogtam ettől a száltól, de végül annyira lekötött a Föld élete és az ott történő nyomozás, hogy végül azon kaptam magam, ez jobban bejön, mint a Mars.

Level up

A Kvantumtolvajjal szemben a Fraktálherceg egy sokkal pörgősebb és a történetét tekintve jobban megkomponált regény. Jellegét és felépítését tekintve is kicsit eltér a kettő egymástól. Ebben sokkal több intermezzo-t olvashatunk, amelyekről nem az ugrik be, hogy csak kitöltsék a fejezetet. Végre többet megtudhatunk a Protokoll- háborúról, Mieli szerelméről, sőt még arra is fény derül, hogyan kapták el Jean-t és miért került a Dilemma-börtönbe.

Quest failed

Azért nem mehetek el egy-két dolog mellett szó nélkül, mivel ez a kötet sem mentes a hibáktól. Az első dolog, maga a Schrödinger-doboz. Sok helyen olvastam, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a dolog nemigazán nyerte el a tetszését. Talán a kelleténél jobban el van húzva és ahová vezet, sem egy hatalmas nagy cliffhanger. Egyszerűen egy jó ötlet volt, de talán sokkal nagyobb hangot és teret kapott, mint amennyit megérdemelt volna. Szívem szerint sokkal szívesebben olvastam volna több Jean-Perhonen dialógusokat, mert szerintem azok a könyv csúcspontjai. Már csak abba gondoljatok bele, hogy miről vitatkozhat egy tolvaj és egy űrhajó. Szerintem nagyon mókás.

A másik dolog a vége. Félre ne értsen senki, nagyon szeretem mikor elszabadul a pokol, de itt ez már kicsit sok volt. Nem a harcok vagy az akció dinamikája zökkentett ki, hanem az a tény, hogy a szerző egy kicsit elfelejt magyarázni. Az a komótos zakatolás, ami jellemzi a könyv jó részét, valahogy itt megtörik és csak kapkodjuk a fejünket, hogy már megint mi a fene is történt, de nem abban a jó értelemben. Jó, persze, megértem, hogy választ kapunk a folytatásban, de Matjek szerintem túl „sokat” jelenik meg ahhoz, hogy csak két mondattal lezárják ki is ő.

Player 2

Meglepő módon ebben a kötetben nagyon keveset szerepel Jean és sokkal inkább Mielire fókuszál a történet. Egyébként ez talán nem is baj, hiszen így a könyv mintha frissebbnek hatna. Persze sok potenciál van abban, ahogy a tolvaj keresi az emlékeit, de a végtelenségig erre már nem lehetünk kíváncsiak. A fejezetekben is inkább ő dominál és a karaktere is komplexebbé vált. Mintha ez a Mieli és régi már nem lenne ugyanolyan. Fejlődik és ezt baromi jó volt figyelemmel követni.

Please insert CD 3

Összességében ez a könyv nagyon jó, talán egy kicsit jobb is, mint az előző. Viszont ahogy haladtam a vége felé, kezdett körvonalazódni bennem egy párhuzam. A Jean le Flambeur sorozat, olyan mint a Star Wars. Az első részben megismerjük az alapfelállást és a szereplők egy részét, de azért 'happy end' a vége, nemigazán zaklatja fel gyermeki álmainkat. Viszont ez a rész a Birodalom visszavág-ra hasonlít. A tét nagyobb, a következmények fenyegetőbbek és a vége igencsak erős. No igen, a vége... Nagyon régen olvastam ennyire erős befejezést. Nem akarok komolyabb spoilerezésbe kezdeni, de kelleni fog a gyengébbeknek a zsepi, mert ez bizony keményebb lezárást kapott.

És hogy megválaszoljam a bevezetőben feltett kérdésemet... ennek a trilógiának igenis van létjogosultsága, mivel érződik rajta az egyediség. A részek ugyan elvannak választva, de azt inkább a szükség szülte, mert valahol el kellett vágni. Abszolút érhető, hogy három rész készült a sorozatból, mert még mindig nem fulladt ki és a végéig valószínűleg nem is fog.

A sorozat első részének kritikáját itt olvashatod: Kvantumtolvaj