Brandon Sanderson – Ködszerzet (A Végső Birodalom)

Mindenről élnek a sztereotípiák. A romantikus könyvek mind csöpögősek, a sci-fikben mindig van valami más gyilkos létforma, a dokumentum regények végtelenül unalmasak és sajnos ez alól a fantasy regények sem kivételek. Az aki nem is akar megismerkedni ezzel a műfajjal, valószínűleg az a kép marad meg a fejében, hogy ezek a történetek mind egy gőzös, mocsaras, amazonokkal és barbárokkal teli lemaradott civilizációban játszódik, ahol a legnagyobb probléma egy varázsló vagy egy nagyra cseperedett sárkány levadászása. Természetesen a fantasy-nak számtalan változata van; említsem csak itt az „urban fantasy-t” (lásd Harry Potter-sorozat) vagy a „dark fantasy-t” (Cthulhu hívása). De lássuk csak, miben is különbözik a Ködszerzet a sztereotíp társaitól.

Politizáljanak a gazdagok

A történet szerint, a Végső Birodalomban kétféle társadalmi réteg létezik. A nemesek és a szkák. Szerintem a nemeseket nem nagyon kell kifejtenem, hogy kik is lehetnek, viszont a szkák talán több figyelmet érdemelnek ezen a téren. Ők a köznép vagyis inkább a rabszolgák. Éhbérért dolgoznak a földeken vagy gyárakban. Egyszerű, néha buta tanulatlan emberek, akiket borzasztó egyszerűen lehet irányítani. Rettegnek a nemesektől, az Uralkodótól és tálán mindennél jobban a minden éjszaka leszálló ködtől. Minden napjukkal csak egy újabbat váltanak meg, a nemesek szemében csak eldobható eszközök. Persze nekik is van némi áruk. A nemesek a szkákat az Uralkodótól bérlik, aki mindennek az ura és parancsolója. Mindenki szerint egy istenség, aki elhozta a megváltást és a „jólétet” egy jóslat szerint.

Varázsolj a fémekkel

Ha már istenség, nem maradhat el az ő hatalma sem. Egyesek szerint mikor az Uralkodó hatalomra került, erőt osztott szét a nemesek között és ez a könyv egyik legérdekesebb pontja. Itt a mágiát allomanciának nevezik, ami egyfajta „fém-mágia”. Ez első hallásra nagyon idegennek hangzik, nekem is voltak fenntartásaim, de gyakorlatban ez igenis működik. Minden nemes, aki allomaciára érzékeny, egy fém használatára, vagyis „égetésére” képes. A fémek más és más képességekkel ruházzák fel a mágust, így aztán van itt mindenféle. Ezeknek van gyűjtőneve, de mivel nyolc alapfém tartozik ide, nem szeretném mindet felsorolni, ez maradjon meglepetés. (Megsúgom a könyv hátuljában van is kislexikon a nevekkel és leírásokkal.) Ahogy minden jó fantasy történetben itt is vannak kivételek. Azok, akik minden fémet képesek uralmuk alá vonni a ködszerzetek. Ennyire egyszerű és mégis egyedi mágikus rendszerrel még sohasem találkoztam. Ettől a karakterek és a harcok is sokkal érdekesebbé válnak. Főleg ha két ködszerzet egymásba botlik.

Mind emberek vagyunk

Mint említettem, csakis a nemesek rendelkezhetnek allomaciával, de igazából mégsem, és itt mutatkozik meg a könyv talán legerősebb pontja. A karakterek képesek lejönni az oldalakról. Mivel a nemesség egy belterjes nemzedék, ezért olykor-olykor szemet vetnek a szkákra is, amiből természetesen szká allomanták születhetnek. Az ellenpólus így meg is van. Egyszerű megoldás, de nagyszerű.

Az egoista, nagyzoló főhős

Ez egy újabb érdekes pontja a könyvnek. A legtöbb történetben a főszereplő könnyen megszerethető alak, hogy az olvasó a lehető legegyszerűbben azonosulhasson vele. Kelsier pont ennek az ellenkezője. Vakmerő, beképzelt, öntelt és felelőtlen. Csak a saját feje után képes menni csak azért, hogy elérje a célját, még akkor is, ha ezzel a legnagyobb felfordulást okozza is maga körül. A szkák célja a lázadás, amivel megdönthetik az Uralkodó hatalmát, de amikor Kelsier úgy gondolja, hogy a személyes problémája nagyobb, mint egy titkos hadsereg védelme és biztonsága, teljes nyugalommal dobja sutba a biztonságot. Ennek ellenére szerethető karakter, de minden esetre igencsak meglepő.

A Végső Birodalom

Soha ne döntsünk a borító alapján! Ez nagyon fontos, már alsó tagozatban megtanították nekünk, de őszintén szólva nagyon sokáig ez tartott vissza. Kerülgettem, megszemléltem, volt, hogy egy bottal böködtem, mire sikerült rávennem magam, hogy elolvassam. Aztán mikor végre elkezdtem, már az első oldaltól megvett engem kilóra. Bár azért az író nem spórol a szavakkal, így vannak olyan részek, ahol kapunk rendesen leírást a tájakról, a zsúfolt utcákról és a véget nem érő bálok unalmas pillanatairól. Nagyon szórakoztató és lebilincselő regény. Viszont nem szabad elmenni szó nélkül a kiadása mellett. Nálunk a trilógia minden részét (mert ez egy trilógia első része, jut eszembe) két kötetre bontották, tehát az első és a második könyv, igazából a trilógia első része. Az a baj, hogy ezt sehol sem jelölik igazán, sem egy egységes csomagolással, vagy akár egy szalaggal. Csak óvatosan, figyeljetek oda, ha kedvet kaptok hozzá.

Meg kell, hogy mondjam, Brandon Sanderson neve teljesen ismeretlen volt számomra korábban, de megjegyeztem egy életre. Nagyon csavaros történetvezetése felejthetetlenné tette nekem a könyvet. Külön megjegyezném, hogy állítólag a Ködszerzet-trilógia egy nagyobb Trilógia első egységét képezi. Állítólag a többi egység más korokban és helyeken fog játszódni. Kíváncsian várom, hogy mit is fog kihozni belőle az író. Addig is óvakodjatok a fémekkel, mert ha túlzásba viszitek könnyen a rabjává válhattok, ahogy Kelsier is kifejtette már előttem.