Hannu Rajaniemi - Kvantumtolvaj

Az emberiséget mindig is lenyűgözte a világűr. Nem is véletlen, hogy mindmáig azért küzdünk, hogy meghódítsuk a messzi ismeretlent. Mindent tudni akarunk idegen kultúrákról, létformákról, planétákról. De amíg ez nem sikerül, itt van nekünk a sci-fi. Bárki beszállhat képzeletbeli űrsiklójába és elindulhat a Holdra vagy akár a Marsra. Pontosan úgy, ahogy Hannu Rajaniemi is tette.

Press Start

In medias res. Nagyon szeretem az olyan történeteket, amiknek azonnal a sűrűjében találjuk magunkat és kapkodni kell a fejünket, hogy kirajzolódjon körülöttünk a háttértörténet. A Kvantumtolvaj is egy ilyen regény, de igazából még sem, hiszen a legtöbb hasonló regényben (legyen az kémtörténet vagy kaland, esetleg thriller) a főszereplő ugyan tisztában van az eseményekkel, de az olvasóval ezt nem közli, hanem párbeszédeken vagy visszaemlékezéseken keresztül tudhatunk meg többet és többet. Történetünkben Jean la Flambeur, a mestertolvaj, egy speciális börtönben sínylődik és végtelen büntetését tölti, ahol saját másolataival kell élet-halál küzdelmet folytatnia, míg a titokzatos Mieli meg nem menti. A megmenekülést követően a lány közli vele, hogy a mentőakciónak ára van, így ideje törlesztenie. Csak az a bökkenő, hogy Jean nem emlékszik szinte semmire sem a korábbi életéből. És miért is említettem, hogy a könyv ilyen is, meg nem is? Mert az emlékeit ő maga rejtette el... a Marson. Innentől kezdve elkezdődik egy borzasztóan kusza kaland.

Select a character

Jean úri mestertolvaj lévén, igencsak beképzelt és arrogáns. Büszkén vállalja mesterségét és azt, hogy bármit képes ellopni. Noha azért ez nem mindig igaz... ha mást nem is, legalább sértetlenül le tud lépni a helyszínről. Flambeur karaktere egyébként kísértetiesen hasonlít Aséne Lupin-ére. Itthon annyira nem ismert ez a név, de a francia irodalom egyik ismert alakja, aki közel 20 regényben tevékenykedett. A két szereplő szinte ugyanolyan, bár ezt Rajaniemi sem tagadta, hiszen Jean a hyper-kor Lupinje, egy modernizált változata. Természetesen minden "hősnek" kell egy ellenfél: Isidore, a Mars legjobban képzett detektívje próbálja lefülelni. A két karakter teljesen különbözik. Isidore megfontolt, higgadt és becsületes, de pont olyan csavaros logikával rendelkezik mint Jean. Remek olvasni, amint ez a két elme egymásnak feszül.

Jobb klikk → tulajdonságok

Ha valaki azt kérné, hogy mondjam ki az első szót, ami ezzel a regénnyel kapcsolatban eszembe jut, akkor az a  „cyberpunk” lenne. Az extravagáns megjelenés és viselkedés kora, ahol a szegénység pontosan akkora látványosság, mint a gazdagság. Szinte minden második ember rendelkezik valamilyen technikai beültetéssel. Automata célzórendszerek, alakváltás, láthatatlan pajzsok. Ez eglepővé és igazán izgalmassá tudja varázsolni a legmegszokottabb és kiszámíthatóbb összetűzéseket is.

Az emberek úgy beszélnek egymással, mintha csak az inteface-t látnák maguk előtt az arcokat nem. Az életük gyakorlatilag olyan, mintha egy internethez kötött „chat” ablakon keresztül szemlélnék. Érdekes és egyben szomorú utópia, de papíron nagyon jól fest. És akkor ott van még a Mars állami berendezkedése. A Hallgatagok és az álarcos igazságtevők, zokuk, gogolok, szobornoszt és még sorolhatnám. Nagyon sok a tartalom és igazán át lett gondolva. Külön tetszett, hogy a Marson van egy központi tudat, mint egy könyvtár, amiből bárki bármikor kedvére kérhet le adatokat vagy akár térképeket. Litániát lehetne írni az elemzésükről, de ezeket a felfedezéseket inkább rábízom az olvasóra.

Beállítások

És ha már beültetések... A könyv kritikai visszhang igencsak megosztó volt, pontosan a technikai magyarázatok, vagyis azoknak hiánya miatt. Tény, hogy az író nem bocsátkozik olyan magyarázatokba, hogyan működik egy combcsontba épített implantátum, de szerintem ez nem is baj. Pontosan ez miatt emelkedik ki a középszerűségből. Kiváló hangulatot teremt ezzel, hiszen a szereplőknek ezek a ketyerék megszokottak, és úgy használják, mint mások a levegőt veszik. Elvégre egy fantasy regényben sem magyarázzák túl azt, hogyan kell egy tűzgolyót megidézni. A lényeg, hogy a mágus kezében ott lobog a kis láng és a többi annyira már nem is fontos. Viszont azt nem tagadom, hogy meg kell szokni az új elemeket, amikről korábban nem volt szó, de ezt leszámítva lenyűgözően kezeli az író ezeket az eszközöket. Változatosak és nagyon feldobják a történetet.

Please insert CD 2

Igencsak meglepő befejezést talált ki a szerző, de erről nem kívánok több szót ejteni, viszont a folytatásról annál többet. A könyv egy cliffhanger-rel ér véget, szóval lesz miért izgulni a második részben is. Remélhetőleg még többet lehet majd megtudni Jean múltjáról. Én mindenképpen el fogom olvasni a Fraktálherceget.

Set as a wallpaper

Nem nagyon szoktam kiemelni, de a magyar kiadás (ami az Ad Astra kiadó szineiben jelent meg) valami gyönyörű. A könyv borítója szinte azonnal rabul ejtett,  Sánta Kira egyszerűen csodát alkotott. A borító egyben szürreális és lényegre törő. Le a kalappal, több ilyen grafikának kellene megjelennie.

A másik lehengerlő dolog a fordítás. Rengeteg olyan kifejezést tartalmaz a könyv, amelyek a valóságban nem léteznek, így a fordítót, Juhász Viktort, igencsak megizzaszthatta. De szerencsére nagyon jól megoldotta, így a mai napig megmaradtak a frappáns megnevezések, mint a „kriptaktőrök”, csak hogy egyet említsek.

Meg kell jegyeznem, hogy korábban még csak hasonlót sem olvastam, és valószínűleg ezért elfogult is vagyok a könyvvel kapcsolatban. Bevallom férfiasan (még) nem olvastam a cyberpunk nagymesterének, William Gibson, Neurománc-sorozatát, de azt is mindenképpen pótolni fogom. Minden esetre, ez egy kellemes belépő  lehet azoknak, akiket érdekel ez a téma.

A sorozat következő részéről készült kritikát itt olvashatod: Fraktálherceg